Újszövetség

János Evangéliuma 20:17-22 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

17. Jézus ezt mondta neki: „Ne érj hozzám, mert még nem mentem fel az Atyához! De menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: »Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez!«”

18. Ezután Mária a tanítványokhoz ment, és ezt mondta nekik: „Láttam az Urat!” Elmondta nekik azt is, amit Jézus üzent.

19. Aznap este, a hét első napján, a tanítványok együtt voltak. De bezárták az ajtókat, mivel féltek a zsidó vezetőktől. Jézus hirtelen megjelent közöttük, és köszönt nekik: „Békesség!”

20. Miután ezt mondta, megmutatta nekik a két kezét és az oldalát. A tanítványok nagyon megörültek, hogy látják az Urat.

21. Ezután Jézus újra azt mondta nekik: „Békesség! Ahogyan engem elküldött az Atya, most én is úgy küldelek el titeket.”

22. Miután ezt mondta, rájuk lehelt, és ezt mondta: „Fogadjátok be a Szent Szellemet!

Olvassa el a teljes fejezetet János Evangéliuma 20