16. Amikor megérkeztünk Rómába, Pálnak megengedték, hogy egyedül lakjon. Csak az a katona lakott vele, aki őrizte.
17. Három nappal később Pál magához hívta a Rómában lakó zsidók vezetőit. Amikor összegyűltek, ezt mondta: „Testvéreim, annak ellenére, hogy semmi rosszat nem tettem népünk vagy atyáink szokásai ellen, Jeruzsálemben mégis fogolyként adtak át a rómaiaknak.
18. Miután a rómaiak kihallgattak, szabadon akartak engedni, mert semmi halálbüntetést érdemlő bűnt nem találtak bennem.
19. De a zsidók nem akarták, hogy a rómaiak elengedjenek. Emiatt kénytelen voltam azt kérni, hogy a császár ítéljen az ügyemben. De nem azért tettem ezt, mintha valamivel vádolni akarnám népemet.
20. Ezért kértem, hogy jöjjetek hozzám, és beszélhessek veletek. Mert Izráel reménysége miatt viselem ezeket a láncokat.”
21. A zsidó vezetők erre azt válaszolták Pálnak: „Mi nem kaptunk rólad semmiféle levelet Júdeából, és az onnan jött testvérek sem hoztak híreket, és nem mondtak rosszat rólad.