Újszövetség

A Zsidókhoz Írt Levél 3:2-13 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

2. Jézus hűséges volt Istenhez, aki apostollá és főpappá tette — ahogy Mózes is hűséges volt Isten családjában.

3. Amikor valaki házat épít, akkor jobban megbecsülik az építőt, mint az épületet. Ugyanez a helyzet Jézussal is: sokkal nagyobb tiszteletet érdemel, mint Mózes.

4. Mert minden házat felépített valaki, de Isten az, aki mindent felépített.

5. Mózes hűségesen szolgált Isten egész családjában, de csak szolga volt. Az volt a dolga, hogy tanúskodjon azokról, amiket Isten később akart mondani.

6. Krisztus azonban úgy uralkodik Isten családja felett, mint a fiú . Isten családjának tagjai pedig mi vagyunk, de csak akkor, ha mindvégig megőrizzük Istenbe vetett örömteli bizalmunkat, és a reménységünkkel való dicsekedést.

7. Ezért, ahogyan a Szent Szellem mondja:„Ma, ha meghalljátok Isten hangját,

8. ne makacskodjatok,mint amikor Isten ellen fellázadtatoka próbatétel napján a pusztában,

9. ahol őseitek próbára tették türelmemet,pedig negyven éven keresztül látták tetteimet.

10. Ezért megharagudtam arra a népre, és azt mondtam:ezek mindig rosszul gondolkoznak,és sohasem értették meg, hogy mit akarok.

11. Ezért haragomban megesküdtem:sohasem fognak bemenni nyugalmamba.” Zsolt 95:7-11

12. Vigyázzatok testvérek! Ne legyen közöttetek senki, akinek a szíve gonoszul és hitetlenül elfordul az élő Istentől!

13. Inkább bátorítsátok egymást minden nap. Biztassátok egymást, amíg még tart a „mai nap”, hogy közületek senki ne legyen makacs és keményszívű a bűn hamissága miatt!

Olvassa el a teljes fejezetet A Zsidókhoz Írt Levél 3