10. akik közül az első öt már meghalt, az egyik most uralkodik, az utolsó pedig még nem jött el. Amikor majd eljön, csak rövid ideig maradhat.
11. Maga a szörnyeteg pedig, amely volt, de most nincs, az a nyolcadik király. Ez is a hét király közé tartozik, és a pusztulás felé halad.
12. A tíz szarv, amelyet láttál, tíz királyt jelent, akik még nem kezdték meg uralkodásukat. Ők majd a szörnyeteggel együtt kapnak egyetlen óráig tartó hatalmat.
13. Mind a tíz királynak ugyanaz a célja. Erejüket és hatalmukat át fogják adni a szörnyetegnek.
14. Háborút fognak indítani a Bárány ellen. A Bárány azonban legyőzi őket, mert ő az urak Ura és a királyok Királya. A Báránnyal együtt fognak győzni azok, akiket a Bárány elhívott, kiválasztott, és akik hűségesek hozzá.”
15. Az angyal így folytatta: „Az a hatalmas tenger, amely felett a Nagy Paráznát láttad ülni, a népeket, embertömegeket, nemzeteket és nyelveket jelképezi.
16. A szörnyeteg és a tíz szarv, amelyet láttál, meggyűlölik a Nagy Paráznát, elpusztítják, elveszik tőle még a ruháit is, a testét pedig megeszik, és őt magát tűzben égetik meg.