Újszövetség

Apostolok 22:28-30 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

28. Az ezredes erre így felelt: „Én nagy összegért vettem meg ezt a polgárjogot.“ Pál pedig mondta: „Én pedig benne is születtem.“

29. Ekkor azonnal félreálltak tőle azok, akik vallatni akarták. Sőt az ezredes is megijedt, amikor megértette, hogy római, és megkötöztette őt.

30. Másnap aztán meg akarta tudni a valóságot, hogy mivel vádolják a zsidók, feloldatta bilincseiből, és megparancsolta, hogy a főpapok az egész tanácsukkal együtt menjenek hozzá. Pált pedig levezettette és eléjük állította.

Olvassa el a teljes fejezetet Apostolok 22