fejezetek

  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28

Újszövetség

Apostolok 22 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

Pál beszéde a néphez

1. „Atyámfiai, férfiak és atyák, hallgassátok meg beszédemet, amellyel most magamat előttetek mentem.“

2. Mikor pedig hallották, hogy zsidó nyelven szól hozzájuk, még inkább nyugalmat tanúsítottak. És ezt mondta:

3. „Én zsidó ember vagyok, a ciliciai Tarzuszban születtem, éspedig ebben a városban nevelkedtem, s Gamáliel lábainál tanítottak az atyák törvényének pontossága szerint, buzgó voltam az Istenhez, miként ti mindnyájan vagytok ma.

4. Ezt a tanítást üldöztem mindhalálig, megkötöztem és börtönbe vetettem mind férfiakat, mind nőket.

5. A főpap is bizonyságom nekem, és a vének egész tanácsa, akiktől leveleket is kaptam a testvérekhez mikor Damaszkuszba mentem, hogy az odavalósiakat is elfogva Jeruzsálembe hozzam, hogy bűnhődjenek.

6. Történt pedig, hogy amint mentünk, és közeledtünk Damaszkuszhoz, déltájban nagy hirtelenséggel az égből nagy világosság sugárzott körül engem.

7. Leestem a földre, és hangot hallottam, amely azt mondta nekem: Saul, Saul, miért üldözöl engem?

8. Én pedig megkérdeztem: Kicsoda vagy, Uram? És ő ezt mondta nekem: Én vagyok a Názáreti Jézus, akit te kergetsz.

9. Akik pedig velem voltak, a világosságot ugyan látták és megrémültek, de annak hangját, aki nekem szólt, nem hallották.

10. Én pedig ezt mondtam: Mit tegyek, Uram? Az Úr pedig ezt mondta nekem: Kelj fel és menj el Damaszkuszba, ott megmondják neked mindazt, amit Isten elrendelt, hogy véghez vigyed.

11. Mivel pedig nem láttam annak a világosságnak a ragyogása miatt, akik velem voltak kézen fogva vezettek, és elmentem Damaszkuszba.

12. Egy bizonyos Anániás pedig, aki a törvény szerint istenfélő férfiú, aki mellett az ott lakó zsidók mind jó bizonyságot tesznek,

13. eljött hozzám, mellém állt, és ezt mondta nekem: Saul atyámfia, nyerd vissza szemed világát. És én abban a szempillantásban reá tekintettem.

14. Ő pedig ezt mondta: A mi atyáinknak Istene választott ki téged, hogy megismerd az ő akaratát, és meglásd az Igazat, és hangot hallj az ő szájából.

15. Mert tanúbizonysága leszel neki minden embernél arról, amiket láttál és hallottál.

16. Most azért miért késlekedsz? Kelj fel, keresztelkedj meg, és mosd le bűneidet, segítségül hívva az Úrnak nevét.“

17. „Történt pedig, hogy mikor Jeruzsálembe visszatértem, és imádkoztam a templomban, elragadtattam lélekben,

18. és láttam őt, aki ezt mondta nekem: Siess és menj ki hamar Jeruzsálemből, mert nem fogadják el a rólam szóló tanúbizonyságtételedet.

19. Én pedig ezt mondtam erre: Uram, ők maguk tudják, hogy én börtönbe vetettem, és zsinagógáról zsinagógára járva megverettem azokat, akik hittek benned.

20. És amikor a te mártírodnak, Istvánnak vérét kiontották, én is ott álltam, és helyeseltem az ő megölését, és azoknak köntösét őriztem, akik őt megölték.

21. De ő azt mondta nekem: Eredj el, mert én messze küldelek téged a pogányok közé.“

Pált a várba viszik

22. Eddig a szóig hallgatták őt, de most felemelték szavukat: „Töröld el a föld színéről az ilyet, mert nem illik neki élnie.“

23. Amikor pedig azok kiabáltak, köntösüket elhányták és port szórtak a levegőbe,

24. megparancsolta az ezredes, hogy vigyék a várba, s korbácsütésekkel vallassák ki, hogy megtudhassa, miért kiabáltak úgy reá.

25. Amint azonban lekötötték őt a szíjakkal, Pál az ott álló századosnak ezt mondta: „Vajon szabad-e nektek római embert, akit el nem ítéltek, megostorozni?“

26. Miután pedig ezt meghallotta a százados, elment és jelentette az ezredesnek ezt mondva: „Vigyázz, hogy mit akarsz tenni, mert ez az ember római.“

27. Erre odament hozzá az ezredes, és ezt mondta neki: „Mondd meg nekem, te római vagy-e?“ Ő pedig mondta: „Az vagyok.“

28. Az ezredes erre így felelt: „Én nagy összegért vettem meg ezt a polgárjogot.“ Pál pedig mondta: „Én pedig benne is születtem.“

29. Ekkor azonnal félreálltak tőle azok, akik vallatni akarták. Sőt az ezredes is megijedt, amikor megértette, hogy római, és megkötöztette őt.

30. Másnap aztán meg akarta tudni a valóságot, hogy mivel vádolják a zsidók, feloldatta bilincseiből, és megparancsolta, hogy a főpapok az egész tanácsukkal együtt menjenek hozzá. Pált pedig levezettette és eléjük állította.