Újszövetség

Apostolok 22:19-30 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

19. Én pedig ezt mondtam erre: Uram, ők maguk tudják, hogy én börtönbe vetettem, és zsinagógáról zsinagógára járva megverettem azokat, akik hittek benned.

20. És amikor a te mártírodnak, Istvánnak vérét kiontották, én is ott álltam, és helyeseltem az ő megölését, és azoknak köntösét őriztem, akik őt megölték.

21. De ő azt mondta nekem: Eredj el, mert én messze küldelek téged a pogányok közé.“

22. Eddig a szóig hallgatták őt, de most felemelték szavukat: „Töröld el a föld színéről az ilyet, mert nem illik neki élnie.“

23. Amikor pedig azok kiabáltak, köntösüket elhányták és port szórtak a levegőbe,

24. megparancsolta az ezredes, hogy vigyék a várba, s korbácsütésekkel vallassák ki, hogy megtudhassa, miért kiabáltak úgy reá.

25. Amint azonban lekötötték őt a szíjakkal, Pál az ott álló századosnak ezt mondta: „Vajon szabad-e nektek római embert, akit el nem ítéltek, megostorozni?“

26. Miután pedig ezt meghallotta a százados, elment és jelentette az ezredesnek ezt mondva: „Vigyázz, hogy mit akarsz tenni, mert ez az ember római.“

27. Erre odament hozzá az ezredes, és ezt mondta neki: „Mondd meg nekem, te római vagy-e?“ Ő pedig mondta: „Az vagyok.“

28. Az ezredes erre így felelt: „Én nagy összegért vettem meg ezt a polgárjogot.“ Pál pedig mondta: „Én pedig benne is születtem.“

29. Ekkor azonnal félreálltak tőle azok, akik vallatni akarták. Sőt az ezredes is megijedt, amikor megértette, hogy római, és megkötöztette őt.

30. Másnap aztán meg akarta tudni a valóságot, hogy mivel vádolják a zsidók, feloldatta bilincseiből, és megparancsolta, hogy a főpapok az egész tanácsukkal együtt menjenek hozzá. Pált pedig levezettette és eléjük állította.

Olvassa el a teljes fejezetet Apostolok 22