Újszövetség

Pál Levele A Rómaiakhoz 17:27-34 Csia Lajos Biblia (CSIA)

27. hogy az Istent megkeressék, hogy hátha kitapogathatnák és megtalálhatnák őt, hiszen egyikünktől sincs messze az Isten.

28. Hiszen benne élünk, mozgunk és vagyunk, mint ahogy a közületek való költők közül is némelyek mondották: Az ő leszármazottjai vagyunk.

29. Isten leszármazottjai lévén tartozunk azt gondolni, hogy ami isteni, az aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz, emberi művészet, vagy szenvedély alkotta faragványhoz nem lehet hasonló.

30. Az értelmetlenségben eltöltött időket tehát elnézve most azt parancsolja az Isten az embereknek, hogy mindenütt mindannyian térjenek új felismerésre,

31. amennyiben már egy napot is kitűzött, melyen igazságosan meg fogja ítélni a föld lakóit egy ember által, akit erre külön kiválasztott. Arra pedig, hogy hinni tudjatok benne, azzal nyújtott lehetőséget mindeneknek, hogy őt a halottak közül feltámasztotta.”

32. Ám ahogy a halottak feltámasztásáról hallottak, némelyek gúnyolódtak, mások meg így szóltak: „Efelől majd még egyszer meghallgatunk téged.”

33. Így hát Pál eltávozott közülük.

34. Egyes férfiak mégis csatlakoztak hozzá és hittek. Ezek közül való az areopágita Dénes, egy Damarisz nevű asszony és velük mások.

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Levele A Rómaiakhoz 17