1. Ezután átutaztak Amfipoliszon és Apollónián, és eljutottak Tesszalonikába, ahol a zsidóknak zsinagógájuk volt.
2. Pál szokása szerint bement hozzájuk és három szombaton át boncolgatta előttük az írásokat,
3. megnyitotta azok értelmét és kimutatta, hogy a Krisztusnak szenvednie kellett és a halottak közül feltámadnia és hogy ez Jézus, a Krisztus, akit – szólt – én hirdetek nektek.
4. Közülük némelyek hitelt adtak nekik és Isten Pálnak, és Szilásnak juttatta őket, úgyszintén az istenfélő hellének közül is nagy sokaságot, valamint a város első asszonyai közül nem keveset.
5. Erre a zsidókat irigység szállta meg, magukhoz vettek a piacról néhány rossz embert, csődületet támasztottak és fellázították a várost. Majd odaálltak Jázon háza elé, és azon voltak, hogy az apostolokat a népgyűlés elé vigyék.
6. Mivel azonban nem találták őket, Jázont és néhány testvért hurcoltak a városnagyok elé, miközben ezt kiáltozták: „Ezek azok, akik a föld lakóit felzendítik, itt is megjelentek
7. és Jázon fogadta be őket. Mindannyiuknak a tettei sértik a császár rendeleteit, amellett más királyt hirdetnek, Jézust.”
8. Fellázították a tömeget és a városnagyokat, kik már hallottak ezekről a dolgokról.
9. Amikor azonban elég biztosítékot kaptak Jázontól és a többiektől, elbocsátották őket.
10. A testvérek pedig azonnal, még azon az éjjelen útnak indították Pált és Szilást Béreába. Amikor odaérkeztek, elmentek a zsidók zsinagógájába.
11. A béreabeliek nemesebbek voltak a tesszalonikabelieknél: teljes készséggel fogadták az igét, és naponként megvizsgálták az írásokat, hogy azoknak megfelelnek-e ezek a dolgok.
12. Sokan hittek is közülük, még az előkelő hellén asszonyok és férfiak közül sem kevesen.
13. Mikor azonban a Tesszalonikából való zsidók megtudták, hogy Pál Béreában is hirdette az Istennek igéjét, odamentek, hogy ott is megingassák és fellázítsák a tömeget.
14. Akkor azonban a testvérek Pált azonnal útnak indították, hogy utazzék el egész a tengerpartig, Szilás és Timóteus ellenben hátra maradtak.
15. Akik Pált elkísérték, elvezették őt egészen Athénig és miután Szilás és Timóteus felől parancsot kaptak tőle, hogy a leggyorsabban menjenek hozzá, elutaztak.
16. Míg Pál Athénben várta őket, erős izgalomba jutott szelleme, amikor észrevette, hogy bálványképekkel van teli az egész város.
17. Értekezett a zsinagógában a zsidókkal és istenfélőkkel, és a piacon is mindennap olyanokkal, akiket éppen ott talált.
18. Az epikureista és sztoikus filozófusok közül némelyek azonban összacsaptak vele.” – Mit akar mondani ez a fecsegő?” – kérdezték némelyek, mások meg azt mondták: „Úgy látszik, mintha idegen isteneket hirdetne.” Mert Jézusról és a feltámadásról szóló örömüzenetet hirdette.
19. Megragadták hát és elvitték az Areopágoszra.” – Megtudhatjuk, miben áll ez az új, tőled hirdetett tudomány?” Kérdezték.
20. „Mert néhány idegenszerű dologgal tömöd a fülünket. Tudni akarjuk, mi akar ez lenni.”
21. Az athéniek és az ott vendégként időző jövevények ugyanis semmi másra nem értek rá, csak arra, hogy valami újdonságot szóljanak vagy halljanak.
22. Pál erre kiállott az Areopágosz közepére és szólni kezdett: „Athéni férfiak! A vallásosságban mindenképp igen buzgónak láttalak titeket. Mikor ugyanis bejártam s újra meg újra megnéztem
23. istentiszteleti tárgyaitokat, egy oltárt is találtam ezzel a felirattal: AZ ISMERETLEN ISTENNEK. Akit ti tudatlanul tiszteltek, azt hirdetem én nektek.
24. Az az Isten, aki a világot és mindazt, ami benne van, alkotta, mennynek és földnek ura lévén, nem lakhatik kézzel épített templomokban,
25. sem emberi kéz nem gondozhatja őt, mintha valamit nélkülözne, hiszen ő maga ad mindeneknek életet, leheletet és mindent.
26. Ő úgy intézte, hogy az egy eredettől támadó emberek összes leszármazottjai a föld egész színét benépesítsék, miután az időpontokat és lakóhelyeket is elhatárolta számukra,
27. hogy az Istent megkeressék, hogy hátha kitapogathatnák és megtalálhatnák őt, hiszen egyikünktől sincs messze az Isten.
28. Hiszen benne élünk, mozgunk és vagyunk, mint ahogy a közületek való költők közül is némelyek mondották: Az ő leszármazottjai vagyunk.
29. Isten leszármazottjai lévén tartozunk azt gondolni, hogy ami isteni, az aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz, emberi művészet, vagy szenvedély alkotta faragványhoz nem lehet hasonló.
30. Az értelmetlenségben eltöltött időket tehát elnézve most azt parancsolja az Isten az embereknek, hogy mindenütt mindannyian térjenek új felismerésre,
31. amennyiben már egy napot is kitűzött, melyen igazságosan meg fogja ítélni a föld lakóit egy ember által, akit erre külön kiválasztott. Arra pedig, hogy hinni tudjatok benne, azzal nyújtott lehetőséget mindeneknek, hogy őt a halottak közül feltámasztotta.”
32. Ám ahogy a halottak feltámasztásáról hallottak, némelyek gúnyolódtak, mások meg így szóltak: „Efelől majd még egyszer meghallgatunk téged.”
33. Így hát Pál eltávozott közülük.
34. Egyes férfiak mégis csatlakoztak hozzá és hittek. Ezek közül való az areopágita Dénes, egy Damarisz nevű asszony és velük mások.