Újszövetség

Az Örömhír János Szerint 4:3-14 Csia Lajos Biblia (CSIA)

3. Ekkor a vádló szólott hozzá: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.”

4. De Jézus ezt felelte neki: „Meg van írva, hogy ne csak kenyérrel éljen az ember.”

5. Erre a vádló a magasba vitte őt fel, és egy szempillantásban megmutatta neki a lakott föld összes királyságát.

6. Majd így szólt hozzá: „Neked adom ezt az egész birodalmat s a királyságok dicsőségét, mert nekem adták azt, és én annak adom, akinek akarom,

7. Ha tehát a földre borulsz előttem, tied lesz az egész.”

8. Megszólalt Jézus: „Meg van írva – mondta neki – Istenedet, az Urat imádd, és csak őt szolgáld.”

9. Elvitte aztán Jeruzsálembe, ott a templom ormára állította, és ezt mondta neki: „Ha Isten Fia vagy, vesd magad innen alá.

10. Hiszen meg van írva: Angyalainak parancsol felőled,

11. hogy megőrizzenek téged, hogy kezükön hordozzanak, hogy valahogy kőbe meg ne üsd lábadat.”

12. Megszólalt Jézus, és ezt felelte neki: „Azt mondják: Ne tedd próbára Istenedet, az Urat!”

13. Ezzel a vádló minden kísértését elvégezte, s egy időre elállott tőle.

14. Jézus aztán a Szellem hatalmával visszatért Galileába. Az egész környéken szétment a híre.

Olvassa el a teljes fejezetet Az Örömhír János Szerint 4