Újszövetség

Apostolok Cselekedetei 9:5-22 Csia Lajos Biblia (CSIA)

5. Én, amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok.”

6. Miután ezeket mondta, a földre köpött, sarat csinált a köpésből, a sarat rátette a vak szemére

7. és így szólt hozzá: „Eredj el, mosakodjál meg a Siloám medencéjében,” (aminek jelentése: küldött). A vak elment, megmosakodott és látott.

8. A szomszédok, és akik korábban koldulni látták őt, így szóltak: „Nem ő ült itt és kéregetett?”

9. Némelyek ezt mondták: „Ő volt,” mások: „Nem, csak hasonlít hozzá.” Ő maga azt mondta: „Én vagyok az.”

10. Megkérdezték tőle: „Hogy nyílt meg a szemed?”

11. „Az az ember, akit Jézusnak mondanak, sarat csinált, szememre kente és ezt mondta: Eredj el a Siloámba, s mosakodjál meg. Elmentem, megmosakodtam és megjött a látásom.”

12. Megkérdezték tőle: „Hol van az az ember?” – „Nem tudom” – felelte.

13. Elvezették a farizeusokhoz, azt tudniillik, aki vak volt.

14. Szombat volt az a nap, melyen Jézus a sarat csinálta, és amelyen megnyitotta a vak szemét.

15. Újra megkérdezték tőle a farizeusok is, hogyan lett látóvá? Azt felelte: „Sarat tett a szememre, megmosakodtam és látok.”

16. Egynéhány farizeus megjegyezte: „Az az ember nincs Istentől, mert a szombatot nem tartja meg.” Mások ezt mondták: „Hogy volna képes vétkes ember ilyen jeleket tenni?” Úgyhogy szakadás lett közöttük.

17. Azután újra megkérdezték a vakot: „Mit mondasz te felőle, hisz szemedet megnyitotta?” „Azt, hogy próféta” – felelte a vak.

18. A zsidók most már nem hitték el felőle, hogy vak volt és hogy úgy jött meg a látása, míg csak el nem hívták annak szüleit, aki látóvá lett,

19. és őket meg nem kérdezték: „Ez a ti fiatok, akiről azt mondjátok, hogy vakon született? Hogy van, hogy lát most?”

20. A szülei ezt felelték: „Azt tudjuk, hogy ő a fiunk és hogy vakon született,

21. de hogy hogyan lát most, nem tudjuk, és hogy ki nyitotta meg a szemét, azt mi nem tudjuk. Őt kérdezzétek, elég koros. Majd ő felel magáért.”

22. Ezeket azért mondták a szülei, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis összebeszéltek, hogyha valaki a Krisztusnak vallja Jézust, kivetik a zsinagógából.

Olvassa el a teljes fejezetet Apostolok Cselekedetei 9