Újszövetség

Apostolok Cselekedetei 9:1-18 Csia Lajos Biblia (CSIA)

1. Elmentében meglátott egy embert, aki születésétől fogva vak volt.

2. Tanítványai megkérdezték: „Rabbi, ki vétkezett, ő-e, vagy a szülei, hogy vakon született?”

3. Jézus ezt felelte: „Sem ő nem vétkezett, sem a szülei, hanem azért történt ez, hogy az Isten munkái rajta láthatókká legyenek.

4. Amíg nappal van, annak munkáin kell dolgoznunk, aki engem küldött, éjszaka jön, amikor senki nem munkálkodhatik.

5. Én, amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok.”

6. Miután ezeket mondta, a földre köpött, sarat csinált a köpésből, a sarat rátette a vak szemére

7. és így szólt hozzá: „Eredj el, mosakodjál meg a Siloám medencéjében,” (aminek jelentése: küldött). A vak elment, megmosakodott és látott.

8. A szomszédok, és akik korábban koldulni látták őt, így szóltak: „Nem ő ült itt és kéregetett?”

9. Némelyek ezt mondták: „Ő volt,” mások: „Nem, csak hasonlít hozzá.” Ő maga azt mondta: „Én vagyok az.”

10. Megkérdezték tőle: „Hogy nyílt meg a szemed?”

11. „Az az ember, akit Jézusnak mondanak, sarat csinált, szememre kente és ezt mondta: Eredj el a Siloámba, s mosakodjál meg. Elmentem, megmosakodtam és megjött a látásom.”

12. Megkérdezték tőle: „Hol van az az ember?” – „Nem tudom” – felelte.

13. Elvezették a farizeusokhoz, azt tudniillik, aki vak volt.

14. Szombat volt az a nap, melyen Jézus a sarat csinálta, és amelyen megnyitotta a vak szemét.

15. Újra megkérdezték tőle a farizeusok is, hogyan lett látóvá? Azt felelte: „Sarat tett a szememre, megmosakodtam és látok.”

16. Egynéhány farizeus megjegyezte: „Az az ember nincs Istentől, mert a szombatot nem tartja meg.” Mások ezt mondták: „Hogy volna képes vétkes ember ilyen jeleket tenni?” Úgyhogy szakadás lett közöttük.

17. Azután újra megkérdezték a vakot: „Mit mondasz te felőle, hisz szemedet megnyitotta?” „Azt, hogy próféta” – felelte a vak.

18. A zsidók most már nem hitték el felőle, hogy vak volt és hogy úgy jött meg a látása, míg csak el nem hívták annak szüleit, aki látóvá lett,

Olvassa el a teljes fejezetet Apostolok Cselekedetei 9