Újszövetség

Apostolok Cselekedetei 7:36-44 Csia Lajos Biblia (CSIA)

36. Mit jelent az a beszéd, amelyet mondott: Keresni fogtok, és nem fogtok megtalálni és: Oda, ahol én leszek, ti nem jöhettek?”

37. Az ünnep utolsó nagy napján Jézus kiállott és felkiáltott: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék!

38. Annak, aki hisz bennem, amint az Írás mondja, élő víznek árjai folynak majd belsejéből.”

39. Ezt pedig a Szellemről mondta, akit kapniuk kellett azoknak, akik benne hittek. Nem volt ugyanis még Szellem, mert Jézus nem dicsőült meg.

40. Voltak a tömegben olyanok, akik, mikor ezeket a szavakat hallották, így szóltak: „Valóban próféta ő.”

41. Mások ezt mondták: „Ő a Krisztus.” Megint mások így szóltak: „Na, majd éppen Galileából jön el a Krisztus?

42. Nem azt mondta az Írás: Dávid magvából, Bethlehemből, abból a faluból jön a Krisztus, ahol Dávid élt?”

43. Meghasonlott a tömeg miatta.

44. Közölök némelyek el akarták őt fogni, de senki sem vetette rá kezét.

Olvassa el a teljes fejezetet Apostolok Cselekedetei 7