Újszövetség

Zsidókhoz 6:1-12 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

1. Ezért elhagyva a Krisztusról való kezdetleges tanítást, törekedjünk érett korúságra, ne rakjuk le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenbe való hitnek,

2. a mosakodásokról, kézrátételekről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről szóló tanításnak.

3. Ezt meg is tesszük, ha Isten megengedi.

4. Mert az lehetetlen, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, megízlelve a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek,

5. és megízlelték Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit,

6. de elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint akik maguknak újra megfeszítik Isten Fiát, és meggyalázzák őt.

7. Mert a föld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos termést hoz azoknak, akiknek a számára művelik, áldást nyer Istentől.

8. Amely pedig tövist és bogáncsot terem, az megvetett és átokra méltó s végül fölégetik.

9. De rólatok, szeretteim, ha így szólunk is, ezeknél jobbról vagyunk meggyőződve, hogy eljuttok az üdvösségre.

10. Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkezne a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, amelyet neve iránt tanúsíttok, amikor szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek.

11. Azt kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt a buzgóságot tanúsítsa mindvégig, míg a reménység bizonyossággá nem lesz.

12. Ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik a hit és béketűrés által öröklik az ígéreteket.

Olvassa el a teljes fejezetet Zsidókhoz 6