Újszövetség

Zsidókhoz 5:1-10 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

1. Mert az emberek közül választott minden főpapnak az a rendeltetése, hogy az embereket képviselve Isten előtt, ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért,

2. aki képes együtt érezni a tudatlanokkal és tévelygőkkel, hiszen maga is körül van véve gyarlósággal.

3. Ezért nemcsak a népért, de önmagáért is köteles bűnért való áldozatot bemutatni.

4. Senki sem szerezheti meg magának ezt a tisztséget, csak akit Isten hív el, mint Áront is.

5. Hasonlóképpen Krisztus sem maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem aki így szólt hozzá:

6. Másutt így mondja: „Te örökkévaló pap vagy, Melkisédek rendje szerint.“

7. Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott istenfélelméért.

8. Noha Fiú volt, megtanulta abból, amiket szenvedett, az engedelmességet,

9. és tökéletességre jutva, örök üdvösség szerzője lett mindazoknak, akik neki engedelmeskednek,

10. mert Isten őt Melkisédek rendje szerinti főpapnak nevezte.

Olvassa el a teljes fejezetet Zsidókhoz 5