Újszövetség

Rómaiakhoz 9:1-17 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

1. Igazságot szólok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem velem együtt tesz bizonyságot a Szent Lélek által,

2. hogy nagy az én szomorúságom és szüntelen való az én szívem fájdalma,

3. mert kívánnám, hogy inkább én lennék átkozott, Krisztustól elszakítva, az én atyámfiaiért, test szerint való rokonaimért,

4. akik izraeliták, akiké a fiúság és a dicsőség és a szövetségek, meg a törvényadás és az istentisztelet és az ígéretek

5. akiké az atyák, és akik közül való test szerint a Krisztus, aki mindenekfelett örökké áldandó Isten, Ámen.

6. Az pedig nem lehet, hogy Isten beszéde meghiúsuljon. Mert nem mindnyájan izraeliták, akik Izraeltől valók,

7. és nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő utódai, hanem amint meg van írva: „Aki Izsáktól származik, azt nevezik majd utódodnak.“

8. Azaz nem a testi származás szerinti utódok az Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak.

9. Mert az ígéretnek beszéde ez: „abban az időben eljövök és Sárának fia lesz.“

10. De nemcsak ő, hanem Rebeka is példa, aki egytől fogant méhében, Izsáktól, a mi Atyánktól.

11. Még amikor meg sem születtek fiai, és semmi jót vagy gonoszt nem cselekedtek, -- hogy Istennek kiválasztás szerint való végzése megálljon, nem cselekedetekből, hanem az elhívó akarata szerint, --

12. megmondatott neki, hogy a nagyobbik szolgál majd a kisebbnek,

13. amint meg van írva: „Jákobot szerettem, Ézsaút pedig gyűlöltem.“

14. Mit mondjunk tehát? Vajon nem igazságtalanság ez Istentől? Semmiképpen!

15. Mert Mózesnek ezt mondja: „Könyörülök azon, akin könyörülök és kegyelmezek annak, akinek kegyelmezek.“

16. Ezért nem azé, aki akarja, és nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.

17. Mert az Írás azt mondja a fáraónak: „Arra rendeltelek téged, hogy megmutassam rajtad az én hatalmamat, és hogy hirdessék az én nevemet az egész földön.“

Olvassa el a teljes fejezetet Rómaiakhoz 9