fejezetek

  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16

Újszövetség

Rómaiakhoz 5 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

A megigazulás megbékélés Istennel

1. Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által,

2. aki által utunk nyílt a hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk, és dicsekszünk az Isten dicsőségének reménységével.

3. De dicsekedünk még a háborúságokban is, tudva, hogy a háborúság béketűrést szül,

4. a béketűrés próbatételt, a próbatétel pedig reménységet.

5. A reménység pedig nem szégyenít meg, mert az Isten szeretete kitöltetett a mi szívünkbe a Szentlélek által, aki adatott nekünk.

6. Mert Krisztus, amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben meghalt a gonoszokért.

7. Bizonyára az igazért is aligha halna meg valaki. Ám a jóért talán még meg merne halni valaki.

8. Isten pedig az irántunk való szeretetét abban mutatta meg, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus értünk meghalt.

9. Miután azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen általa.

10. Mert ha amikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az ő Fiának halála által, sokkal inkább megtartanunk az ő élete által, miután megbékéltünk vele.

11. Sőt ezen túl még dicsekszünk is az Istenben a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által most megbékélést nyertünk.

Ádám és Krisztus

12. Ahogyan tehát egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál, úgy a halál minden emberre elhatott, mivel mindnyájan vétkeztek.

13. Volt ugyan bűn a törvény előtt is. A bűn azonban nem számíttatik be, ha nincsen törvény.

14. Mégis a halál uralkodott Ádámtól Mózesig, azokon is, akik nem Ádám esetéhez hasonlóan vétkeztek, aki az Eljövendőnek előképe volt.

15. De a kegyelmi ajándék nem úgy van, mint a bűneset. Mert ha annak az egynek bűnesete miatt sokan haltak meg, az Isten kegyelme és ajándéka, az egy embernek, Jézus Krisztusnak kegyelméből sokkal inkább elhatott sokakra.

16. És az ajándék sem ugyan olyan, mint az egy ember bűnesete. Az ítélet ugyanis egy ember bűnesete miatt lett kárhozattá, az ajándék pedig sok bűnből lett megigazulásra.

17. Mert ha az egynek bűnesete miatt uralkodott a halál az egy által, sokkal inkább az életben uralkodnak az egy Jézus Krisztus által azok, akik kegyelmének és az igazság ajándékának bőségében részesültek.

18. Bizonyára azért, ahogyan egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat, úgy egynek igazsága által minden emberre elhatott az élet megigazulása.

19. Mert ahogy egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek, úgy egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek.

20. A törvény pedig közbejött, hogy a bűn megnövekedjék. De ahol megnövekedik a bűn, a kegyelem sokkal inkább bőségesen árad,

21. hogy amiképpen uralkodott a bűn a halálra, úgy a kegyelem is uralkodjék az igazság által az örök életre, a mi Urunk Jézus Krisztus által.