5. Ő pedig eldobta az ezüstpénzeket a templomban, eltávozott, elment, és felakasztotta magát.
6. A főpapok pedig felszedték az ezüstpénzeket, és ezt mondták: „Nem szabad ezeket a templom kincsei közé tennünk, mert vér díja.“
7. Tanácsot ültek, és megvásárolták azon a Fazekasmezőt, idegenek számára temetőnek.
8. Ezért hívják ezt a mezőt Vérmezőnek mind a mai napig.
9. Ekkor teljesedett be Jeremiás próféta mondása, aki így szólott:
10. És adták a Fazekasmezőért, amint az Úr rendelte nékem.“
11. Jézus pedig ott állt a helytartó előtt, aki ezt kérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?“ Jézus pedig ezt mondta neki: „Te mondod.“
12. És amikor a főpapok és a vének vádolták őt, semmit sem felelt.
13. Akkor ezt mondta neki Pilátus: „Nem hallod, milyen sok mindent vallanak ellened?“
14. És nem felelt neki egyetlen szóra sem, úgyhogy a helytartó igen elcsodálkozott.
15. Ünnepenként pedig egy foglyot szokott szabadon bocsátani a helytartó a sokaság kedvéért, akit akarnak.
16. Volt akkor egy nevezetes foglyuk, akit Barabbásnak hívtak.
17. Mikor ezért egybegyűltek, ezt mondta nekik Pilátus: „Melyiket akarjátok, hogy elbocsássam nektek: Barabbást vagy Jézust, akit Krisztusnak hívnak?“
18. Mert jól tudta, hogy irigységből adták őt kezére.
19. Amint pedig az ítélőszékben ült, küldött jött hozzá feleségétől, aki ezt üzente: „Ne avatkozz ennek az igaz embernek dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta.“
20. A főpapok és vének pedig rábeszélték a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el.
21. A helytartó megkérdezte tőlük: „A kettő közül melyiket akarjátok, hogy elbocsássam nektek?“ Azok pedig ezt mondták: „Barabbást.“
22. Pilátus ezt mondta nekik: „Mit cselekedjem hát Jézussal, akit Krisztusnak hívnak?“ Mindnyájan ezt mondták: „Feszíttessék meg!“