Újszövetség

Máté 2:1-12 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

1. Amikor pedig megszületett Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és ezt mondták:

2. „Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk csillagát napkeleten, és azért jöttünk, hogy tisztességet tegyünk neki.“

3. Amikor Heródes király ezt meghallotta, felháborodott, és vele együtt az egész Jeruzsálem.

4. Egybegyűjtött minden főpapot és a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hogy hol kell Krisztusnak megszületnie.

5. Azok pedig ezt mondták neki: „A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta:

6. És te, Betlehem, Júdának földje, semmiképpen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között, mert belőled származik a fejedelem, aki legeltetni fogja népemet, Izraelt.“

7. Ekkor Heródes titkon hívatta a bölcseket, szorgalmasan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét.

8. Elküldte őket Betlehembe, és azt mondta nekik: „Menjetek el, szorgalmasan kérdezősködjetek a gyermek felől, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és tisztességet tegyek neki.“

9. Ők pedig a király beszédét meghallgatták, és elindultak. És íme, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük ment mindaddig, amíg odaérve megállt a hely fölött, ahol a gyermek volt.

10. Amikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendeztek.

11. Bementek a házba, ott találták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva tisztességet tettek neki, kincseiket kitárva ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.

12. Mivel álmukban intést kaptak, hogy Heródeshez vissza ne menjenek, más úton tértek vissza hazájukba.

Olvassa el a teljes fejezetet Máté 2