1. Odamentek hozzá a farizeusok és a szadduceusok, meg akarták kísérteni, és kérték őt, hogy mutasson nekik mennyei jelt.
2. Ő pedig így felelt nekik: „Amikor esteledik, azt mondjátok: Szép idő lesz, mert vörös az ég.
3. Reggel pedig: Ma zivatar lesz, mert az ég borús és vörös. Képmutatók, az ég ábrázatát meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem tudjátok?
4. E gonosz és parázna nemzetség jelt kíván, és nem adatik néki jel, csak Jónás prófétának jele.“ És otthagyva őket, elment.
5. Tanítványai a túlsó partra mentek, és elfelejtettek kenyeret vinni magukkal.
6. Jézus pedig mondta nekik: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek a farizeusok és szadduceusok kovászától!“
7. Ők pedig tanakodtak maguk között, és ezt mondták: „Nem hoztunk kenyeret magunkkal.“
8. Jézus meghallotta ezt, és mondta nekik: „Miért tanakodtok magatok között, ó kicsinyhitűek, hogy kenyeret nem hoztatok magatokkal?
9. Mégsem értitek? Nem is emlékeztek az ötezernek öt kenyerére, és hogy hány kosarat töltöttetek meg?
10. Sem a négyezernek hét kenyerére, és hogy hány kosarat töltöttetek meg?
11. Hogyan lehet, hogy nem értitek meg, hogy nem a kenyérről beszéltem nektek, mikor mondtam, hogy őrizkedjetek a farizeusok és szadduceusok kovászától?“
12. Ekkor értették meg, hogy nem arról szólt, hogy a kenyér kovászától őrizkedjenek, hanem a farizeusok és szadduceusok tudományától.
13. Mikor pedig Jézus Cezárea Filippi környékére ment, megkérdezte tanítványait: „Engem, az Emberfiát kinek mondanak az emberek?“
14. Ők pedig ezt mondták: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek; némelyek pedig Jeremiásnak vagy egynek a próféták közül.“