Újszövetség

Máté 15:24-39 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

24. Ő pedig ezt mondta: „Nem küldettem, csak Izrael házának elveszett juhaihoz.“

25. Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: „Uram, légy segítségül nekem!“

26. Ő pedig ezt felelte: „Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni.“

27. Az pedig így felelt: „Úgy van, Uram! De hiszen az ebek is esznek a morzsákból, amelyek az uruknak asztaláról lehullanak.“

28. Ekkor így felelt neki Jézus: „Ó, asszony! Nagy a te hited! Legyen neked akaratod szerint.“ És meggyógyult a leánya abban a pillanatban.

29. Onnan eltávozva elment Jézus a Galileai-tenger mellé, felment a hegyre, és ott leült.

30. Nagy sokaság ment hozzá, vittek magukkal sántákat, vakokat, némákat, csonkákat és sok más beteget. Odahelyezték őket Jézus lábai elé, és meggyógyította őket.

31. Úgy, hogy a sokaság álmélkodott, látva, hogy a némák beszélnek, a csonkák felépülnek, a sánták járnak, a vakok látnak, és dicsőítették Izrael Istenét.

32. Jézus pedig odahívta tanítványait, és ezt mondta: „Szánakozom e sokaságon, mert három napja immár, hogy velem vannak, és nincs mit enniük. Éhen pedig nem akarom őket elbocsátani, nehogy valamiképpen kidőljenek az úton.“

33. Tanítványai ezt mondták neki: „Honnan volna e pusztában annyi kenyerünk, hogy jóllakassunk ilyen nagy sokaságot?“

34. Jézus ezt mondta nekik: „Hány kenyeretek van?“ Ők pedig így feleltek: „Hét, és néhány halunk.“

35. És megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földön,

36. azután vette a hét kenyeret és a halakat, hálát adva megtörte, tanítványainak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak.

37. Mindnyájan ettek, és jóllaktak, azután fölszedték a maradék darabokat, hét teli kosárral.

38. Akik pedig ettek, négyezren voltak férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül.

39. Ezek után elbocsátotta a sokaságot, beszállt a hajóba, és elment Magdala vidékére.

Olvassa el a teljes fejezetet Máté 15