Újszövetség

Márk 8:6-14 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

6. Akkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vette a hét kenyeret, és hálákat adva, megszegte, és adta az ő tanítványainak, hogy tegyék eléjük. És a sokaság elé tették.

7. Volt egy kevés haluk is. És hálákat adva azt mondta, hogy tegyék eléjük azokat is.

8. Ettek azért, és jóllaktak; és fölszedték a maradék darabokat, hét kosárral.

9. Akik pedig ettek mintegy négyezren voltak. Ezután elbocsátotta őket.

10. És azonnal hajóba szállt tanítványaival, és elment Dalmanuta vidékére.

11. Kijöttek hozzá a farizeusok, és kezdték őt faggatni, mennyei jelt kívánva tőle, hogy kísértsék őt.

12. Ő pedig lelkében felfohászkodva, ezt mondta: „Miért kíván jelt ez a nemzetség? Bizony mondom nektek: Nem adatik jel ennek a nemzetségnek.“

13. És otthagyva őket, ismét hajóba szállt, és a túlsó partra ment.

14. De elfelejtettek kenyeret vinni, és egy kenyérnél nem volt velük több a hajóban.

Olvassa el a teljes fejezetet Márk 8