Újszövetség

Márk 8:2-11 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

2. „Szánakozom e sokaságon, mert immár harmadik napja, hogy velem vannak, és nincs mit enniük;

3. és ha éhen bocsátom haza őket, kidőlnek az úton, mert némelyek közülük messziről jöttek.“

4. A tanítványai pedig ezt felelték neki: „Honnan laktathatná jól ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában?“

5. És megkérdezte őket: „Hány kenyeretek van?“ Azok pedig mondták: „Hét.“

6. Akkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vette a hét kenyeret, és hálákat adva, megszegte, és adta az ő tanítványainak, hogy tegyék eléjük. És a sokaság elé tették.

7. Volt egy kevés haluk is. És hálákat adva azt mondta, hogy tegyék eléjük azokat is.

8. Ettek azért, és jóllaktak; és fölszedték a maradék darabokat, hét kosárral.

9. Akik pedig ettek mintegy négyezren voltak. Ezután elbocsátotta őket.

10. És azonnal hajóba szállt tanítványaival, és elment Dalmanuta vidékére.

11. Kijöttek hozzá a farizeusok, és kezdték őt faggatni, mennyei jelt kívánva tőle, hogy kísértsék őt.

Olvassa el a teljes fejezetet Márk 8