Újszövetség

Márk 4:32-41 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

32. és amikor elvetették, felnő, és minden veteménynél nagyobb lesz, és nagy ágakat hajt, úgyhogy árnyéka alatt fészket rakhatnak az égi madarak.“

33. És sok ilyen példázatban hirdette nékik az igét, úgy, amint megérthették.

34. Példázat nélkül pedig nem szólt nekik; maguk közt azonban a tanítványoknak mindent megmagyarázott.

35. Azután ezt mondta nékik ugyanazon a napon, amint este lett: „Menjünk át a túlsó partra.“

36. Elbocsátották tehát a sokaságot, elvitték őt, úgy, amint éppen a hajóban volt; de más hajók is voltak vele.

37. Akkor nagy szélvihar támadt, a hullámok pedig becsaptak a hajóba, annyira, hogy már-már megtelt.

38. Ő pedig a hajó hátulsó részében a vánkoson aludt. Ekkor fölkeltették őt, és ezt mondták néki: „Mester, nem törődsz vele, hogy elveszünk?“

39. És felkelve megdorgálta a szelet, és mondta a tengernek: „Hallgass, némulj el!“ És elállt a szél, és nagy csendesség lett.

40. Akkor ezt mondta nekik: „Miért vagytok ilyen félénkek? Miért nincsen hitetek?“

41. És nagy félelem fogta el őket, és ezt mondták egymásnak: „Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engedelmeskedik néki?“

Olvassa el a teljes fejezetet Márk 4