Újszövetség

Márk 4:24-35 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

24. Ezt is mondta nekik: „Megjegyezzétek, amit hallotok: Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek, sőt ráadást is adnak, akik halljátok.

25. Mert akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van.“

26. És mondta Jézus: „Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember beveti a magot a földbe,

27. azután alszik és fölkel, éjjel és nappal: a mag pedig kihajt és felnő, ő maga sem tudja, miképpen.

28. Mert magától terem a föld, először füvet, azután kalászt, azután teljes búzát a kalászban.

29. Mihelyt pedig a gabona arra való, azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás elérkezett.“

30. Majd ezt mondta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Vagy milyen példázatba foglaljuk azt?

31. A mustármaghoz, amely amikor a földbe elvetik, minden földi magnál kisebb,

32. és amikor elvetették, felnő, és minden veteménynél nagyobb lesz, és nagy ágakat hajt, úgyhogy árnyéka alatt fészket rakhatnak az égi madarak.“

33. És sok ilyen példázatban hirdette nékik az igét, úgy, amint megérthették.

34. Példázat nélkül pedig nem szólt nekik; maguk közt azonban a tanítványoknak mindent megmagyarázott.

35. Azután ezt mondta nékik ugyanazon a napon, amint este lett: „Menjünk át a túlsó partra.“

Olvassa el a teljes fejezetet Márk 4