Újszövetség

Márk 4:1-7 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

1. Ismét tanítani kezdett a tenger mellett. És nagy sokaság gyűlt őhozzá, úgyhogy ő a hajóba lépve, a tengeren tartózkodott; az egész sokaság pedig a tenger mellett a földön ült.

2. Sokat tanította őket példázatokban, és ezt mondta nékik tanításában:

3. „Halljátok: Íme, a magvető kiment vetni.

4. És történt vetés közben, hogy némely mag az út mellé esett, és eljöttek az égi madarak, és megették azt.

5. Némely pedig a köves helyre esett, ahol nem sok földje volt, és hamar kikelt, mivel nem volt mélyen a földben.

6. Mikor pedig fölkelt a nap, megégett, és mivel nem volt gyökere, elszáradt.

7. Némely pedig a tövisek közé esett, és a tövisek megnőttek, megfojtották azt, és így nem adott gyümölcsöt.

Olvassa el a teljes fejezetet Márk 4