Újszövetség

Márk 14:57-71 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

57. Ekkor néhányan fölkeltek, és hamis vallomást tettek ellene, ezt mondták:

58. „Mi hallottuk, amikor ezt mondta: Én lerombolom ezt a kézzel csinált templomot, és három nap alatt mást építek, amelyet nem kéz alkotott.“

59. De még így sem egyezett vallomásuk.

60. Akkor a főpap odaállt középre, és megkérdezte Jézust: „Semmit sem felelsz? Miféle vallomást tesznek ezek ellened?“

61. Ő pedig hallgatott, és semmit sem felelt. Ismét megkérdezte őt a főpap, és mondta neki: „Te vagy-e a Krisztus, az áldott Isten Fia?“

62. Jézus pedig ezt mondta: „Én vagyok. És meglátjátok majd az Emberfiát a hatalomnak jobbján ülni és eljönni az ég felhőin.“

63. A főpap pedig megszaggatva ruháit, ezt mondta: „Mi szükségünk van még tanúkra?

64. Hallátok a káromlást. Mi a véleményetek?“ Azok pedig halálra méltónak ítélték őt mindnyájan.

65. És kezdték némelyek köpdösni, az arcát betakarni és ütlegelni és ezt mondani neki: „Most prófétálj!“ A szolgák pedig arcul csapták őt.

66. Amint pedig Péter lent volt az udvarban, odajött egy a főpap szolgálói közül.

67. Meglátta Pétert, amint melegedett, rátekintett, és ezt mondta: „Te is a Názáreti Jézussal voltál!“

68. Ő pedig tagadta, és azt mondta: „Nem ismerem s nem is értem, mit mondasz.“ És kiment a tornácra; és a kakas megszólalt.

69. A szolgáló pedig meglátva őt, ismét mondani kezdte az ott állóknak: „Ez közülük való.“

70. Ő pedig ismét tagadta. De kevés idő múlva az ott állók ismét mondták Péternek: „Bizony közülük való vagy, mert Galileából való vagy te is, és a beszéded is hasonló.“

71. Ő pedig átkozódni és esküdözni kezdett: „Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek.“

Olvassa el a teljes fejezetet Márk 14