Újszövetség

Márk 11:13-30 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

13. és messziről meglátva egy fügefát, amelynek levelei voltak, odament, hátha talál valamit rajta. De odaérve, egyebet, mint levelet, nem talált rajta, mert nem volt fügeérés ideje.

14. Akkor Jézus megszólalt, és ezt mondta a fügefának: „Soha többé ne egyék rólad gyümölcsöt senki.“ A tanítványai is hallották ezt.

15. Azután Jeruzsálembe érkeztek. Bemenve a templomba, Jézus kezdte kiűzni azokat, akik a templomban árultak és vásároltak, a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította,

16. és nem engedte, hogy valaki edényt vigyen a templomon keresztül.

17. Azután így tanította őket: „Nincs-e megírva: Az én házamat imádság házának nevezik minden nép között? Ti pedig rablók barlangjává tettétek azt.“

18. És meghallották az írástudók és a főpapok, és azon tanakodtak, hogy hogyan veszíthetnék el őt. Mert féltek tőle, mivel az egész sokaság álmélkodott az ő tanításán.

19. Amikor azután beesteledett, kiment a városból.

20. Reggel pedig, amikor elmentek a fügefa mellett, látták, hogy az gyökerestől kiszáradt.

21. Péter visszaemlékezve, ezt mondta neki: „Mester, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt.“

22. És Jézus ezt felelte nekik: „Legyen hitetek Istenben.

23. Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel, és ugorjál a tengerbe, és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meglesz, amit mondott.

24. Ezért mondom nektek: Amit könyörgésetekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megkapjátok, és meg is adatik néktek.

25. És amikor imádkozva megálltok, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy a ti mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket.

26. Ha pedig ti nem bocsátotok meg, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.“

27. Ismét elmentek Jeruzsálembe. Amikor pedig Jézus a templomban körüljárt, odamentek hozzá a főpapok, az írástudók és a vének.

28. És mondták neki: „Milyen hatalommal cselekszed ezeket, és ki adta neked a hatalmat arra, hogy ezeket cselekedd?“

29. Jézus pedig ezt mondta nekik: „Én is kérdezek egy dolgot tőletek, feleljetek meg nekem, és megmondom nektek, hogy miféle hatalomnál fogva cselekszem ezeket.

30. A János keresztsége mennyből való volt-e vagy emberektől? Erre feleljetek nekem.“

Olvassa el a teljes fejezetet Márk 11