fejezetek

  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16

Újszövetség

Márk 10 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

Kérdés a házassági elválásról

1. Jézus onnan felkelve Júdea határaiba ment, a Jordánon túlra; és ismét sokaság gyülekezett hozzá; ő pedig szokása szerint ismét tanította őket.

2. A farizeusok hozzámenve megkérdezték tőle, hogy szabad-e férjnek feleségét elbocsátani: ezzel kísértették Jézust.

3. Ő pedig ezt felelve, mondta nekik: „Mit parancsolt nektek Mózes?“

4. Ők pedig ezt mondták: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk, és elváljunk.“

5. Jézus ezt felelte nékik: „A szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsolatot;

6. de a teremtés kezdete óta férfiúvá és asszonnyá teremtette az embert az Isten.

7. Ezért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez,

8. és lesznek ketten egy testté, úgyhogy többé már nem két, hanem egy test.

9. Amit tehát az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza.“

10. És odahaza tanítványai ismét megkérdezték őt erről.

11. Ő pedig ezt mondta nekik: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el az ellen.

12. Ha pedig a feleség hagyja el a férjét, és mással kel egybe, házasságtörést követ el.“

Jézus megáldja a gyermekeket

13. Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy érintse meg őket, a tanítványok azonban megfeddték azokat, akik hozták.

14. Jézus pedig ezt látva, haragra gerjedt, és mondta nékik: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Istennek országa.

15. Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.“

16. Aztán ölébe vette őket, és kezét rájuk téve, megáldotta őket.

A gazdag ifjú

17. Amikor útnak indult, odafutott hozzá egy ember, és letérdelve előtte, kérdezte őt: „Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerhessem?“

18. Jézus pedig mondta neki: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten.

19. A parancsolatokat tudod: Ne paráználkodjál; ne ölj; ne lopj; hamis tanúbizonyságot ne tégy, kárt ne tégy; tiszteld atyádat és anyádat.“

20. Az pedig ezt mondta neki: „Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva.“

21. Jézus pedig rátekintett, és megkedvelte őt, és mondta néki: „Egy fogyatékosságod van: eredj el, add el minden vagyonodat, és add a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem, felvéve a keresztet.“

22. Az pedig elszomorodva e beszéden, elment búsan, mert sok jószága volt.

23. Jézus pedig körültekintve, mondta tanítványainak: „Milyen nehezen mennek be az Isten országába, akiknek gazdagságuk van!“

24. A tanítványok pedig elálmélkodtak az ő beszédén, de Jézus ismét mondta nékik: „Gyermekeim, milyen nehéz azoknak, akik a gazdagságban bíznak, az Isten országába bemenni!

25. Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.“

26. Azok pedig még inkább elálmélkodtak, ezt mondva maguk között: „Kicsoda üdvözülhet tehát?“

27. Jézus pedig rájuk tekintve, ezt mondta: „Az embereknek lehetetlen, de nem az Istennek, mert az Istennek minden lehetséges.“

A tanítványok jutalma

28. Péter ezt kezdte mondani neki: „Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged.“

29. Jézus pedig így felelt: „Bizony mondom néktek, senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, atyját vagy anyját, feleségét vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit énérettem és az evangéliumért,

30. és százannyit ne kapna most ebben az időben, házakat, testvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt, a jövendő világon pedig örök életet.

31. Sok elsőkből pedig utolsó lesz, és sok utolsóból első.“

Jézus harmadszor szól haláláról és feltámadásáról

32. Mikor pedig a Jeruzsálembe vezető úton mentek fel, és előttük ment Jézus, ők álmélkodtak, és követve őt, féltek. Ekkor a tizenkettőt ismét maga mellé vette, és azokról a dolgokról kezdett nekik szólni, amelyek majd vele történnek,

33. ezt mondván: „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, és halálra ítélik, és a pogányok kezébe adják,

34. megcsúfolják és megostorozzák, megköpdösik és megölik, de harmadnapon feltámad.“

Zebedeus fiainak kérése

35. Odamentek hozzá Jakab és János, a Zebedeus fiai, és ezt mondták neki: „Mester, szeretnénk, hogy amire kérünk, tedd meg nékünk.“

36. Ő pedig ezt kérdezte tőlük: „Mit kívántok, hogy tegyek veletek?“

37. Azok pedig ezt mondták neki: „Add meg nekünk, hogy egyikünk jobb kezed felől, másikunk pedig bal kezed felől üljön a te dicsőségedben.“

38. Jézus pedig ezt mondta nekik: „Nem tudjátok, mit kértek. Megihatjátok-e azt a poharat, amelyet én megiszom, és megkeresztelkedhettek-e azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?“

39. Azok pedig ezt mondták neki: „Megtehetjük.“ Jézus pedig ezt mondta nekik: „A poharat ugyan, amelyből én iszom, megisszátok, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek,

40. de az én jobb és bal kezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, akiknek elkészíttetett.“

41. Amikor ezt a tíz tanítvány meghallotta, haragudni kezdtek Jakabra és Jánosra.

42. Jézus pedig magához szólítva őket, ezt mondta nekik: „Tudjátok, hogy azok, akiket a pogányok között fejedelmeknek tartanak, uralkodnak felettük, és nagyjaik hatalmaskodnak rajtuk.

43. De nem így lesz közöttetek, hanem, aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok,

44. és aki közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen.

45. Mert az Emberfia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.“

A vak Bartimeus meggyógyítása

46. Azután Jerikóba érkeztek, és amikor ő, tanítványai és nagy sokaság Jerikóból mentek ki, a vak Bartimeus, Timeus fia ott ült az úton, és koldult.

47. Amikor meghallotta, hogy a Názáreti Jézus az, így kiáltott fel: „Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!“

48. Sokan megfedték őt, hogy hallgasson, de ő annál jobban kiáltotta: „Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!“

49. Akkor Jézus megállt, és azt mondta, hogy hívják oda. És odahívták a vakot, ezt mondva neki: „Bízzál és kelj föl! Hív téged!“

50. Az pedig felső ruháját ledobta, felkelt, és odament Jézushoz.

51. Jézus pedig megkérdezte tőle: „Mit akarsz, hogy cselekedjem veled?“ A vak pedig mondta neki: „Mester, hogy lássak.“

52. Jézus pedig mondta neki: „Eredj el, a te hited megtartott téged.“ És azonnal megjött a szeme világa, és követte Jézust az úton.