Újszövetség

Lukács 7:41-50 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

41. „Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik adós volt ötszáz dénárral, a másik pedig ötvennel.

42. És amikor nem volt nekik miből megadniuk, mind a kettőnek elengedte. Akkor a kettő közül, mondd meg, melyik szereti őt jobban?“

43. Simon így válaszolt: „Azt gondolom, hogy az, akinek többet engedett el.“ És Jézus ezt mondta neki: „Helyesen ítéltél“,

44. és az asszonyhoz fordulva ezt mondta Simonnak: „Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, lábamnak vizet nem adtál, ő pedig könnyeivel öntözte lábaimat, és hajával törölte meg.

45. Engem meg nem csókoltál, ő mióta bejöttem, nem szűnt meg lábaimat csókolgatni.

46. Olajjal fejemet nem kented meg, ő pedig drága kenettel kente meg lábaimat.

47. Ezért mondom neked: Neki sok bűne bocsáttatott meg, mert nagyon szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, az kevésbé szeret.“

48. Így szólt az asszonyhoz: „Megbocsáttattak neked a te bűneid!“

49. És akik együtt ültek vele az asztalnál, elkezdték kérdezgetni egymás között: „Kicsoda ez, hogy a bűnöket is megbocsátja?“

50. Ő pedig így szólt az asszonyhoz: „A te hited megtartott téged. Eredj el békességgel!“

Olvassa el a teljes fejezetet Lukács 7