Újszövetség

Lukács 7:39-47 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

39. Amikor látta ezt a farizeus, aki őt meghívta, ezt mondta magában: „Ha ő próféta volna, tudná, hogy ki és miféle asszony az, aki megérintette, tudná, hogy bűnös.“

40. Ekkor megszólalt Jézus és ezt mondta neki: „Simon, van valami mondanivalóm neked.“ Az így szólt: „Mester, mondjad.“

41. „Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik adós volt ötszáz dénárral, a másik pedig ötvennel.

42. És amikor nem volt nekik miből megadniuk, mind a kettőnek elengedte. Akkor a kettő közül, mondd meg, melyik szereti őt jobban?“

43. Simon így válaszolt: „Azt gondolom, hogy az, akinek többet engedett el.“ És Jézus ezt mondta neki: „Helyesen ítéltél“,

44. és az asszonyhoz fordulva ezt mondta Simonnak: „Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, lábamnak vizet nem adtál, ő pedig könnyeivel öntözte lábaimat, és hajával törölte meg.

45. Engem meg nem csókoltál, ő mióta bejöttem, nem szűnt meg lábaimat csókolgatni.

46. Olajjal fejemet nem kented meg, ő pedig drága kenettel kente meg lábaimat.

47. Ezért mondom neked: Neki sok bűne bocsáttatott meg, mert nagyon szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, az kevésbé szeret.“

Olvassa el a teljes fejezetet Lukács 7