Újszövetség

Júdás 1:4-13 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

4. Mert belopóztak közétek bizonyos emberek, akik régóta elő vannak jegyezve erre az ítéletre: istentelenek, akik a mi Istenünk kegyelmét kicsapongásra használják, és az egyedüli Urat, az Istent és a mi Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják.

5. Emlékeztetni akarlak továbbá titeket, mint akik egyszer már megtanultátok, hogy az Úr, amikor népét Egyiptom földjéről kiszabadította, azokat, akik nem hittek elpusztította.

6. És az angyalokat is, akik nem őrizték meg a maguk méltóságát, hanem elhagyták lakóhelyüket, örök bilincsekben és sötétségben tartja fogva a nagy nap ítéletére.

7. Amiképpen Sodoma és Gomora és a körülöttük lévő városok is, amelyek azokhoz hasonlóan paráználkodtak, és más utat jártak, példaként vannak előttünk, amikor elveszik az örök tűz büntetését.

8. Hasonlóképpen ezek az álomba merülők is beszennyezik a testüket, a felsőbbséget megvetik és káromolják a mennyei hatalmasságokat.

9. Pedig még Mihály arkangyal sem mert káromló ítéletet mondani, amikor az ördöggel vitatkozva küzdött Mózes testéért, hanem ezt mondta: „Dorgáljon meg téged az Úr!“

10. Ezek pedig mindent káromolnak, amit nem is ismernek. Amit pedig oktalan állatok módjára ösztönösen ismernek, az romlásukat okozza.

11. Jaj nekik! Mert Kain útján indultak el, és pénzért Bálám tévelygésére adták fejüket, és Kóré lázadása szerint vesznek el.

12. Ezek szennyfoltok a ti szeretetvendégségeiteken. Tartózkodás nélkül veletek lakmároznak, magukat hizlalják, szelektől hányt-vetett esőtlen fellegek, elhervadt, gyümölcstelen, kétszer meghalt, tőből kiszaggatott fák,

13. tengernek megvadult habjai, a maguk szennyét tajtékozók, tévelygő csillagok, akikre az örök sötétség homálya vár.

Olvassa el a teljes fejezetet Júdás 1