Újszövetség

Júdás 1:16-25 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

16. Ezek zúgolódók, panaszkodók, a maguk kívánságai szerint járók, szájuk kevélységet szól, haszonlesésből embereket dicsőítenek.

17. Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekről, amelyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai mondottak.

18. Mert azt mondták nektek, hogy az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik az ő istentelen kívánságaik szerint járnak.

19. Ezek azok, akik szakadásokat okoznak, érzékiek, akikben nincsen Szentlélek.

20. Ti pedig, szeretteim, épüljetek a ti szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által,

21. tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várva a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmasságát az örök életre.

22. Könyörüljetek a kételkedőkön,

23. mentsétek meg őket, kiragadva a tűzből. Másokon is könyörüljetek, de félelemmel, utálva még a ruhát is, amit testük beszennyezett.

24. Annak pedig, aki titeket a bűntől megőrizhet, és az ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel,

25. az egyedül bölcs Istennek, a mi megtartónknak, dicsőség, fenség, erő és hatalom most és mindörökké. Ámen.

Olvassa el a teljes fejezetet Júdás 1