Újszövetség

János 19:16-24 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

16. Akkor átadta őt nekik, hogy megfeszítsék.

17. És felemelve a keresztfáját, elment az úgynevezett Koponya-hegyre, amelyet héberül Golgotának hívnak,

18. ahol megfeszítették őt, és ővele másik kettőt, egyfelől és másfelől, középen pedig Jézust.

19. Pilátus pedig feliratot is készíttetett, és feltétette a keresztfára. Az írás pedig ez volt: a názáreti Jézus, a zsidók királya.

20. Sokan olvasták ezt a feliratot a zsidók közül, mivel közel volt a városhoz az a hely, ahol Jézust megfeszítették, héberül, görögül és latinul volt írva.

21. A zsidók papi fejedelmei akkor azt mondták Pilátusnak: „Ne azt írd: A zsidók királya! -- hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok.“

22. Pilátus így felelt: „Amit megírtam, megírtam.“

23. A vitézek pedig, amikor megfeszítették Jézust, elvették felsőruháit, és négy részre osztották, egy-egy részt mindegyik vitéznek. A köntös pedig varratlan volt, felülről végig egybeszőve.

24. Ekkor azt mondták egymásnak: „Ezt ne hasítsuk el, hanem vessünk sorsot rá, kié legyen.“ Hogy beteljesedjen az Írás, amely ezt mondja: „Megosztoztak ruháimon, és a köntösömre sorsot vetettek.“ A vitézek tehát ezeket tették.

Olvassa el a teljes fejezetet János 19