Újszövetség

János 18:10-22 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

10. Simon Péter pedig, akinek szablyája volt, kirántotta azt, és megütötte a főpap szolgáját, és levágta annak jobb fülét. A szolga neve pedig Málkus volt.

11. Jézus erre ezt mondta Péternek: „Tedd hüvelyébe a szablyádat! Vagy nem kell-e kiinnom a poharat, amelyet az Atya adott nekem?“

12. A csapat pedig, az ezredes és a zsidók szolgái megfogták Jézust, és megkötözték őt,

13. és először Annáshoz vitték, mert ő apósa volt Kajafásnak, aki abban az esztendőben főpap volt.

14. Kajafás volt az, aki azt tanácsolta a zsidóknak, hogy jobb, hogy egy ember vesszen el a népért.

15. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal együtt a főpap udvarába;

16. Péter pedig kívül állt az ajtónál. Kiment tehát az a másik tanítvány, aki a főpapnak ismerőse volt, és szólt az ajtóőrzőnek, és bevitte Pétert.

17. Az ajtóőrző leány így szólt Péterhez: „Nemde te is ennek az embernek tanítványai közül való vagy?“ De ő így válaszolt: „Nem vagyok.“

18. A szolgák és a poroszlók ott álltak, szították a tüzet, mivel hűvös volt, és melegedtek. Ott állt Péter is ővelük együtt, és melegedett.

19. A főpap pedig tanítványai és tanítása felől kérdezte Jézust.

20. Jézus így felelt: „Én nyilvánosan szóltam a világhoz: mindenkor a zsinagógában és a templomban tanítottam, ahol a zsidók mindenünnen összegyülekeznek, és titkon semmit sem szóltam.

21. Miért kérdezel engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik: íme, ők tudják, amiket nekik mondtam.“

22. Amikor pedig ezeket mondta, egy a poroszlók közül, aki ott állt, arcul ütötte Jézust, és ezt mondta: „Így felelsz a főpapnak?“

Olvassa el a teljes fejezetet János 18