Újszövetség

János 1:28-39 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

28. Ezek Betániában történtek, a Jordánon túl, ahol János keresztelt.

29. Másnap látta János Jézust hozzámenni, és ezt mondta: „Íme, az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit!

30. Ez az, akiről én ezt mondtam: Utánam jön egy férfiú, aki előttem lett, mert előbb volt nálam.

31. Én nem ismertem őt, de hogy megjelentessék Izraelnek, azért jöttem én, aki vízzel keresztelek.“

32. És bizonyságot tett János, ezt mondva: „Láttam a Lelket leszállni az égből, mint egy galambot, és megnyugodott őrajta.

33. Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod a Lelket leszállni és rajta megnyugodni, ő az, aki Szentlélekkel keresztel.

34. Én láttam, és bizonyságot tettem, hogy ez az Isten Fia.“

35. Másnap ismét ott állt János és kettő az ő tanítványai közül,

36. ránézve Jézusra, amint ott járt, mondta: „Íme, az Isten Báránya!“

37. Hallotta őt a két tanítvány, amint szólt, és követték Jézust.

38. Jézus pedig hátrafordult, és látva, hogy követik azok, ezt mondta nekik:

39. „Mit kerestek?“ Azok pedig mondták neki: „Rabbi -- ami azt jelenti: Mester --, hol laksz?“

Olvassa el a teljes fejezetet János 1