Újszövetség

Galatákhoz 4:14-24 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

14. És megkísértetve testemben, nem vetettetek meg, sem nem utáltatok meg engem, hanem úgy fogadtatok, mint Istennek angyalát, mint Krisztus Jézust.

15. Hová lett tehát a ti boldogságotok? Mert bizonyságot teszek néktek, hogy ti, ha lehetséges lett volna, szemeiteket kivájva, nekem adtátok volna.

16. Tehát ellenségetek lettem-e, megmondva néktek az igazat?

17. Nem szépen buzgólkodnak érettetek, sőt minket ki akarnak rekeszteni, hogy mellettük buzgólkodjatok.

18. Szép dolog pedig fáradozni a jóban mindenkor és nem csupán akkor, ha köztetek vagyok.

19. Gyermekeim! Kiket ismét fájdalommal szülök, amíg kiábrázolódik bennetek Krisztus.

20. Szeretnék pedig most közöttetek jelen lenni és változtatni a hangomon, mert bizonytalanságban vagyok felőletek.

21. Mondjátok meg nékem, akik a törvény alatt akartok lenni: nem halljátok-e a törvényt?

22. Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt, egyik a szolgálótól és a másik a szabad asszonytól.

23. De a szolgálótól való test szerint született; a szabad asszonytól való pedig az ígéret által.

24. Ezek mást példáznak: mert azok az asszonyok a két szövetség: az egyik a Sínai-hegyről való, szolgaságra szülő, ez Hágár,

Olvassa el a teljes fejezetet Galatákhoz 4