Újszövetség

Filippiekhez 3:13-20 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

13. Atyámfiai, én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna ezt,

14. de egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtve, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekidőlve, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.

15. Mi, akik ezért tökéletesek vagyunk, így gondolkodjunk: és ha valamit másképpen gondoltok, az Isten azt is ki fogja jelenteni néktek:

16. csakhogy, amire már eljutottunk, abban ugyanazon szabály szerint járjunk el, ugyanazon értelemben legyünk.

17. Legyetek követőim, atyámfiai, és figyeljetek azokra, akik úgy járnak, amiképpen mi néktek példátok vagyunk.

18. Mert sokan járnak másképpen, akikről sokszor mondtam néktek, most pedig sírva is mondom, hogy a Krisztus keresztjének ellenségei;

19. akiknek végük veszedelem, akiknek istenük a hasuk, és akiknek dicsőségük gyalázatukban van, mert mindig a földiekkel törődnek.

20. Mert a mi országunk a mennyekben van, ahonnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk;

Olvassa el a teljes fejezetet Filippiekhez 3