Újszövetség

Efézusiakhoz 6:9-18 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

9. Ti is, urak, ugyanazt cselekedjétek velük, elhagyva a fenyegetést, tudva, hogy a ti Uratok is mennyben van, és személyválogatás nincsen őnála.

10. Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében.

11. Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben.

12. Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.

13. Ezért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindent elvégezve megállhassatok.

14. Álljatok hát elő, körülövezve derekatokat igazlelkűséggel és felöltözve az igazságnak páncélját,

15. felsaruzva lábaitokat a békesség evangéliumának készségével.

16. Mindezekhez fölvéve a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát kiolthatjátok.

17. Az üdvösség sisakját is fölvegyétek és a Léleknek kardját, amely az Isten beszéde.

18. Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozva minden időben a Lélek által, és ugyanígy vigyázzatok teljes állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért,

Olvassa el a teljes fejezetet Efézusiakhoz 6