Újszövetség

Efézusiakhoz 6:11-24 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

11. Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben.

12. Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.

13. Ezért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindent elvégezve megállhassatok.

14. Álljatok hát elő, körülövezve derekatokat igazlelkűséggel és felöltözve az igazságnak páncélját,

15. felsaruzva lábaitokat a békesség evangéliumának készségével.

16. Mindezekhez fölvéve a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát kiolthatjátok.

17. Az üdvösség sisakját is fölvegyétek és a Léleknek kardját, amely az Isten beszéde.

18. Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozva minden időben a Lélek által, és ugyanígy vigyázzatok teljes állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért,

19. énérettem is, hogy adassék nékem szó, ha számat megnyitom, hogy bátorsággal ismertessem meg az evangélium titkát,

20. amelyért követséget viselek láncok között, hogy bátran szóljak arról, amiképpen kell szólanom.

21. Hogy pedig ti is megtudjátok dolgaimat, hogy mit cselekszem, mindent megismertet veletek Tükhikosz, a szeretett atyafi és hű szolga az Úrban,

22. kit éppen azért küldöttem hozzátok, hogy megismerjétek a mi dolgainkat, és megvigasztalja a ti szíveteket.

23. Békesség az atyafiaknak és szeretet hittel együtt az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól!

24. A kegyelem legyen mindazokkal, akik szeretik a mi Urunk Jézus Krisztust romlatlanságban. Ámen.

Olvassa el a teljes fejezetet Efézusiakhoz 6