Újszövetség

Efézusiakhoz 6:1-11 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

1. Ti, gyermekek, szót fogadjatok a ti szüleiteknek az Úrban, mert ez az igaz.

2. Tiszteld atyádat és anyádat (ami az első parancsolat ígérettel),

3. hogy jól legyen dolgod, és hosszú életű légy e földön.

4. Ti is, atyák, ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek azokat az Úr tanítása és intése szerint.

5. Ti, szolgák, engedelmesek legyetek a ti test szerint való uraitoknak félelemmel és rettegéssel, szíveteknek egyenességében, mint a Krisztusnak,

6. nem a szemnek szolgálva, mint akik embereknek akarnak tetszeni, hanem mint Krisztus szolgái, cselekedve az Istennek akaratát lélekből,

7. jó akarattal, mint akik az Úrnak szolgálnak és nem embereknek,

8. tudván, hogy ki-ki ami jót cselekszik, azt veszi az Úrtól, akár szolga legyen, akár szabad.

9. Ti is, urak, ugyanazt cselekedjétek velük, elhagyva a fenyegetést, tudva, hogy a ti Uratok is mennyben van, és személyválogatás nincsen őnála.

10. Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében.

11. Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben.

Olvassa el a teljes fejezetet Efézusiakhoz 6