Újszövetség

Apostolok 9:1-14 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

1. Saul pedig még fenyegetéstől és öldökléstől lihegve az Úrnak tanítványai ellen, elment a főpaphoz,

2. leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik ennek az útnak követői, akár férfiakat, akár asszonyokat, elfogva Jeruzsálembe vigye őket.

3. És amint ment, és közeledett Damaszkuszhoz, nagy hirtelenséggel fény sugározta őt körül a mennyből,

4. leesett a földre, szózatot hallott, mely ezt mondta neki: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?“

5. Ő pedig megkérdezte: „Kicsoda vagy, Uram?“ Az Úr pedig ezt mondta: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod.“

6. Erre remegve és ámulva kérdezte: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?“ Az Úr pedig ezt mondta neki: „Kelj fel, és menj be a városba, és majd megmondják neked, mit kell cselekedned.“

7. A vele utazó férfiak pedig némán álltak, hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak.

8. Saul pedig felkelt a földről, de mikor kinyitotta szemeit, senkit sem látott, ezért kézen fogva vezették be őt Damaszkuszba.

9. Három napig nem látott, nem evett és nem ivott.

10. Volt pedig egy tanítvány Damaszkuszban, név szerint Anániás. Látomásban ezt mondta neki az Úr: „Anániás!“ Ő pedig ezt mondta: „Ímhol vagyok Uram!“

11. Az Úr pedig ezt mondta neki: „Kelj fel, menj el az úgynevezett Egyenes utcába, és keress föl a Júdás házában egy Saul nevű tarzuszi embert, mert imádkozik.“

12. És látta Saul látomásban, hogy egy Anániás nevű férfiú bemegy hozzá, és kezét reá teszi, hogy lásson.

13. Anániás pedig így felelt: „Uram, sok embertől hallottam e férfiú felől, milyen sok bosszúsággal illette szentjeidet Jeruzsálemben,

14. és itt is hatalma van a főpapoktól, hogy mindazokat megkötözze, akik a te nevedet segítségül hívják.“

Olvassa el a teljes fejezetet Apostolok 9