Újszövetség

Apostolok 8:10-30 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

10. Mindnyájan figyeltek rá, kicsinytől nagyig, és ezt mondták: „Ez az Istennek a nagy ereje!“

11. Azért figyeltek fel rá, mert hosszú időn át az ördögi mesterkedésekkel elámította őket.

12. De miután hittek Fülöpnek, aki az Isten országára és a Jézus Krisztus nevére vonatkozó örvendetes dolgokat hirdette, megkeresztelkedtek, férfiak és asszonyok is.

13. Simon maga is hitt, és megkeresztelkedve Fülöppel tartott, és látva, hogy jelek és nagy csodák történnek, elálmélkodott.

14. Amikor pedig meghallották a jeruzsálemi apostolok, hogy Samária elfogadta az Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost.

15. Ők amikor lementek, könyörögtek értük, hogy vegyenek Szentlelket,

16. mert még senkire közülük nem szállt rá, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére.

17. Akkor kezeiket reájuk tették, és Szentlelket vettek.

18. Amikor pedig látta Simon, hogy az apostolok kézrátétele által adatik a Szentlélek, pénzt kínált nekik,

19. és ezt mondta: „Adjátok nekem is ezt a hatalmat, hogy akire ráteszem kezeimet, az vegye a Szentlelket.“

20. De Péter ezt mondta neki: „A pénzed veled együtt vesszen el, mivel azt gondoltad, hogy az Istennek ajándéka pénzen megvehető.

21. Nincs neked részed, sem örökséged ebben a dologban, mert a szíved nem igaz az Isten előtt.

22. Térj meg azért ebből a gonoszságodból, és kérjed az Istent, talán megbocsátja neked szívednek gondolatát.

23. Mert látom, hogy keserű méregben és álnokság fogságában vagy.“

24. Simon pedig így felelt: „Könyörögjetek érettem az Úrhoz, hogy semmi azokból, amiket mondtatok, rám ne jöjjön.“

25. Ők pedig, miután bizonyságot tettek, és hirdették az Úrnak igéjét, visszatértek Jeruzsálembe, és sok samáriai faluban prédikálták az evangéliumot.

26. Az Úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: „Kelj fel, és menj el dél felé, arra a járatlan útra, amely Jeruzsálemből Gázába megy alá.“

27. És elment. És íme, egy szerecsen férfi, Kandakénak, a szerecsenek királyasszonyának hatalmas komornyikja, aki az egész kincstárának felügyelője volt, és feljött imádkozni Jeruzsálembe;

28. visszatérőben a szekerén ült, és olvasta Ézsaiás prófétát.

29. A Lélek pedig ezt mondta Fülöpnek: „Menj oda, és csatlakozzál ehhez a szekérhez!“

30. Amikor Fülöp odafutott, hallotta, amint Ézsaiás prófétát olvassa, és megkérdezte tőle: „Vajon érted-e, amit olvasol?“

Olvassa el a teljes fejezetet Apostolok 8