18. Ezért beszólították őket, és megparancsolták nekik, hogy egyáltalán ne szóljanak, és ne tanítsanak a Jézus nevében.
19. Péter és János pedig ezt felelte: „Vajon igaz dolog-e Isten előtt, hogy rátok hallgassunk inkább, mintsem Istenre, ítéljétek meg magatok!
20. Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokról ne beszéljünk.“
21. Ők pedig nem találtak semmi módot arra, hogy megbüntessék őket, megfenyegették, és elbocsátották őket a nép miatt, mert mindnyájan dicsőítették az Istent azért, ami történt,
22. mert több mint negyven esztendős volt az az ember, akivel a gyógyításnak ez a csodája történt.
23. Amikor pedig elbocsátották őket, elmentek az övéikhez, és elbeszélték, amiket a főpapok és a vének mondtak nékik.
24. Ők pedig mikor ezt hallották, egy szívvel-lélekkel felemelték szavukat az Istenhez, és ezt mondták: „Urunk, te vagy az Isten, aki teremtetted a mennyet és a földet, a tengert és minden azokban levő dolgot,
25. aki, a te szolgádnak Dávidnak szája által ezt mondtad:
26. Fölkeltek a földnek királyai, és a fejedelmek egybegyűltek az Úr ellen, és az ő Krisztusa ellen.
27. Mert bizony a te szent Fiad, Jézus ellen, akit felkentél, megegyezett Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izrael népével,
28. hogy véghezvigyék, amiről a te kezed és a te tanácsod előre elhatározott, hogy megtörténjenek.
29. Most azért, Urunk, tekints a fenyegetéseikre, és add meg a te szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal szólják a te beszédedet;
30. nyújtsd ki kezedet gyógyításra, hogy jelek és csodák történjenek a te szent Fiad, Jézusnak neve által.“
31. Miután könyörögtek, megmozdult a hely, ahol egybegyűltek, és beteltek mindnyájan Szentlélekkel, és az Isten beszédét bátorsággal szólták.
32. A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy volt. Senki semmi jószágát nem mondta magáénak, hanem mindenük közös volt.