18. hogy nyisd meg a szemeiket, hogy sötétségből világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bűneiknek bocsánatát, és a megszenteltek között osztályrészt nyerjenek az én bennem való hit által.
19. Ezért, Agrippa király, nem lettem engedetlen a mennyei látás iránt,
20. hanem először a damaszkusziaknak és jeruzsálemiaknak, majd Júdea egész tartományában és a pogányoknak hirdettem, hogy bánják meg bűneiket, és térjenek meg az Istenhez, megtéréshez méltó cselekedeteket cselekedve.
21. Ezekért akartak engem megölni a zsidók, amikor megfogtak a templomban.
22. De Istentől segítséget kaptam, s mind e mai napig itt állok, és bizonyságot teszek mind kicsinynek, mind nagynak, és semmit nem mondok azokon kívül, amikről a próféták és Mózes megmondták, hogy be fognak teljesedni,
23. hogy a Krisztusnak szenvednie kell, hogy elsőnek támad fel a halottak közül, és világosságot fog hirdetni ennek a népnek és a pogányoknak.“
24. Mikor pedig ezeket hozta fel a maga mentségére, Fesztusz hangosan mondta: „Bolond vagy te, Pál! A sok tudomány téged őrültségbe visz.“
25. Pál azonban ezt mondta: „Nem vagyok bolond, nemes Fesztusz, hanem igaz és józan beszédeket szólok.
26. Mert tud ezekről a király, akihez bátran is szólok: mert éppen nem gondolom, hogy ezek közül előtte bármi is ismeretlen volna, mert nem valami zugban történt dolog ez.
27. Hiszel-e, Agrippa király, a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.“