Újszövetség

Apostolok 22:14-29 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

14. Ő pedig ezt mondta: A mi atyáinknak Istene választott ki téged, hogy megismerd az ő akaratát, és meglásd az Igazat, és hangot hallj az ő szájából.

15. Mert tanúbizonysága leszel neki minden embernél arról, amiket láttál és hallottál.

16. Most azért miért késlekedsz? Kelj fel, keresztelkedj meg, és mosd le bűneidet, segítségül hívva az Úrnak nevét.“

17. „Történt pedig, hogy mikor Jeruzsálembe visszatértem, és imádkoztam a templomban, elragadtattam lélekben,

18. és láttam őt, aki ezt mondta nekem: Siess és menj ki hamar Jeruzsálemből, mert nem fogadják el a rólam szóló tanúbizonyságtételedet.

19. Én pedig ezt mondtam erre: Uram, ők maguk tudják, hogy én börtönbe vetettem, és zsinagógáról zsinagógára járva megverettem azokat, akik hittek benned.

20. És amikor a te mártírodnak, Istvánnak vérét kiontották, én is ott álltam, és helyeseltem az ő megölését, és azoknak köntösét őriztem, akik őt megölték.

21. De ő azt mondta nekem: Eredj el, mert én messze küldelek téged a pogányok közé.“

22. Eddig a szóig hallgatták őt, de most felemelték szavukat: „Töröld el a föld színéről az ilyet, mert nem illik neki élnie.“

23. Amikor pedig azok kiabáltak, köntösüket elhányták és port szórtak a levegőbe,

24. megparancsolta az ezredes, hogy vigyék a várba, s korbácsütésekkel vallassák ki, hogy megtudhassa, miért kiabáltak úgy reá.

25. Amint azonban lekötötték őt a szíjakkal, Pál az ott álló századosnak ezt mondta: „Vajon szabad-e nektek római embert, akit el nem ítéltek, megostorozni?“

26. Miután pedig ezt meghallotta a százados, elment és jelentette az ezredesnek ezt mondva: „Vigyázz, hogy mit akarsz tenni, mert ez az ember római.“

27. Erre odament hozzá az ezredes, és ezt mondta neki: „Mondd meg nekem, te római vagy-e?“ Ő pedig mondta: „Az vagyok.“

28. Az ezredes erre így felelt: „Én nagy összegért vettem meg ezt a polgárjogot.“ Pál pedig mondta: „Én pedig benne is születtem.“

29. Ekkor azonnal félreálltak tőle azok, akik vallatni akarták. Sőt az ezredes is megijedt, amikor megértette, hogy római, és megkötöztette őt.

Olvassa el a teljes fejezetet Apostolok 22