Újszövetség

Apostolok 17:2-12 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

2. Pál pedig, amint szokása volt, bement hozzájuk, és három szombaton át vitatkozott velük az Írásokról.

3. Megmagyarázta és kimutatta, hogy Krisztusnak szenvednie kellett, és fel kellett támadnia a halálból; és hogy ez a Jézus a Krisztus, akit én hirdetek nektek.

4. Némelyek közülük hittek, és csatlakoztak Pálhoz és Szilászhoz, úgyszintén az istenfélő görögök közül is igen sokan, valamint az előkelő asszonyok közül is nem kevesen.

5. De a zsidók, akik nem hittek, irigységtől felindulva maguk mellé vettek a piaci népségből néhány gonosz férfit, csődületet támasztottak és felizgatták a várost. Jázon házát megostromolták, s igyekeztek őket kihozni a nép elé.

6. Mikor pedig nem találták őket, Jázont és néhány atyafit a város elöljárói elé vonszoltak, azt kiáltozva, hogy ezek a felforgatók itt is megjelentek.

7. Akiket pedig Jázon házába fogadott, mindnyájan a császár parancsolatai ellen cselekszenek, mivelhogy mást tartanak királynak, Jézust.

8. Fel is indították a sokaságot és a város elöljáróit, akik hallották ezeket.

9. De amikor Jázon és a többiek kezességet vállaltak értük, elbocsátották őket.

10. Az atyafiak pedig azonnal, azon az éjszakán elküldték Pált Szilásszal együtt Béreába. Amikor odaérkeztek, elmentek a zsidók zsinagógájába.

11. Ezek pedig nemesebb lelkűek voltak a thesszalonikaiaknál, mert az igét teljes készséggel fogadták, naponként tudakozva az Írásokat, hogy úgy vannak-e.

12. Sokan pedig hittek közülük, sőt az előkelő görög asszonyok és férfiak közül is nem kevesen.

Olvassa el a teljes fejezetet Apostolok 17