Újszövetség

Apostolok 13:27-38 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

27. De akik Jeruzsálemben laknak, és azoknak vezetői, nem ismerték fel őt, és a prófétáknak szavait, melyeket minden szombaton felolvasnak, ítéletükkel betöltötték.

28. És bár semmi halálra való okot nem találtak, kérték Pilátustól, hogy ölesse meg.

29. Amikor mindazokat elvégezték, ami róla meg van írva, a fáról levéve sírba helyezték.

30. De az Isten feltámasztotta őt halottaiból,

31. és megjelent több napon át azoknak, akik együtt jöttek fel vele Galileából Jeruzsálembe, akik az ő tanúi a nép előtt.

32. Mi is hirdetjük nektek az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nekünk, az ő fiainak feltámasztotta Jézust.

33. Amint a második zsoltárban is meg van írva: Fiam vagy te, ma nemzettelek téged.

34. Azt pedig, hogy feltámasztotta őt halottaiból, úgy hogy nem is fog többé az enyészetbe visszatérni, így mondta: Nektek váltom be a Dávidnak szóló biztos, szent ígéreteket.

35. Azért mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te Szentedet rothadás érje.

36. Mert Dávid, miután a saját idejében szolgált az Isten akaratának, meghalt, és eltemették az ő atyái mellé, és utolérte a rothadás.

37. De akit Isten feltámasztott, azt nem érte rothadás.

38. Tudjátok meg hát, atyámfiai, férfiak, hogy őáltala hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát,

Olvassa el a teljes fejezetet Apostolok 13