Újszövetség

2 Korintusi 8:3-14 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

3. Tanúsíthatom, hogy erejük szerint, sőt erejük felül adakoztak,

4. és kértek minket, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek.

5. Reménységünket fölülmúlva először önmagukat adták az Úrnak és nekünk, Isten akarata szerint.

6. Úgyhogy kérnünk kellett Tituszt, hogy amiképpen elkezdte, úgy fejezze is be nálatok ezt a szolgálatot.

7. Ezért, amiképpen mindenben bővölködtök, hitben, beszédben, ismeretben és minden buzgóságban és a hozzánk való szeretetben, úgy bővölködjetek ebben a szolgálatban is.

8. Nem parancsként mondom, hanem hogy mások buzgósága által a ti szeretetetek valódiságát kipróbáljam.

9. Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, aki gazdag lévén szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.

10. Tanácsot is adok nektek ebben a dologban, mert ez hasznos nektek. Tavaly óta jó szándékotok megvalósítását elkezdtétek.

11. Most tehát vigyétek is végbe, hogy amiképpen a jó szándék megvolt bennetek, úgy a végrehajtás ahhoz képest valósuljon meg, amitek van.

12. Mert ha a készség megvan, az aszerint kedves, hogy kinek mije van, és nem aszerint, amije nincs.

13. Azért, hogy másoknak könnyebbségük legyen, nektek ne legyen nyomorúságtok, hanem egyenlő mérték szerint. A ti mostani bőségetek pótolja az ő hiányukat.

14. Máskor meg az ő bőségük pótolja a ti hiányotokat, hogy így egyenlőség legyen.

Olvassa el a teljes fejezetet 2 Korintusi 8