Újszövetség

2 Korintusi 8:1-6 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

1. Tudtotokra adjuk pedig, atyámfiai, Istennek azt a kegyelmét, amelyet Macedónia gyülekezeteinek adott.

2. A nyomorúság sok próbája között is bőséges az örömük, és jószívűségük igen nagy szegénységüket gazdagsággá növelte.

3. Tanúsíthatom, hogy erejük szerint, sőt erejük felül adakoztak,

4. és kértek minket, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek.

5. Reménységünket fölülmúlva először önmagukat adták az Úrnak és nekünk, Isten akarata szerint.

6. Úgyhogy kérnünk kellett Tituszt, hogy amiképpen elkezdte, úgy fejezze is be nálatok ezt a szolgálatot.

Olvassa el a teljes fejezetet 2 Korintusi 8